Mindenkinek megvan a maga sikermeghatározása. A legtöbb embernek ezalatt a pénz, a befolyás, a hatalom és a hírnév jut eszébe. Természetesen mindezeket valamilyen sikernek lehet tekinteni. De vajon ez az élet sikere a mélyebb értelemben véve?

1923-ban egy chicagói luxusszállodában különleges találkozóra került sor. Ott találkoztak a a világ kilenc leggazdagabb embere egy titkos találkozóra. Mi lett velük 25 évvel később?

• Charles Schwab, a legnagyobb acélipari vállalat tulajdonosa csődbe ment, és az utolsó öt évét kölcsönből élt.
• Samuel Insull, aki villamosenergia-társaságok tulajdonosa volt, egy fillér nélkül menekült külföldre az igazságszolgáltatás elől.
• Howard Hopson, a legnagyobb gázipari vállalat tulajdonosa, elmebetegségben halt meg.
• Arthur Cotton, a legnagyobb búzaspekuláns, csődbe ment és külföldön halt meg.
• Richard Whitney, a New York-i Értéktőzsde elnöke börtönben volt.
• Albert Fall, az amerikai kormány egyik tagja kegyelmet kapott, és otthonában hunyt el.
• Jesse Livermoor, akit a Wall Street medvéjének neveznek.
• Ivar Krüger, a gyufamonopólium tulajdonosa.
• Leon Fraser, egy nemzetközi bank elnöke.

ezek közül az utolsó három öngyilkossággal végződött.

Sikerrel jártak ezek az emberek? Rengeteg pénzük, nagy befolyásuk és hatalmuk volt. De az életben nem voltak sikeresek. Még tartós anyagi sikert sem értek el. Egy döntő fontosságú dolgot figyelmen kívül hagytak: JÉZUS

Hadd fogalmazzak így: elmulasztották, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki Istennel. Isten Igéje így szól:

„Aki a Fiút birtokolja, az birtokolja az életet. Aki nem birtokolja Isten Fiát, az nem birtokolja az életet.“ (1 János 5,12)

Jézus maga mondja el, miért jött el:

„Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben éljenek.“ (János 10,10)

Örülök annak, hogy egyre több egyházközség szervez bibliai tanulmányozó csoportokat a következő általános témában: Személyes kapcsolat Istennel kínálják, és néhány héten át alaposan áttanulmányozzák. Ehhez a zsebkönyvet használják „A személyes megújulás lépései“. 

Isten sikert ígér nekünk mégpedig az életben elért siker. Kísér minket az élet útján. Átveszi a felelősséget, ha teljes mértékben összekapcsolódunk vele. Cserébe csodálatos lelki áldásokat és az örök életet ajándékozza nekünk.

Csodálatos és zseniális Istenünk van. Ismétlem: Jézus azt mondja nekünk, hogy azért jött, hogy teljes életet adjon nekünk (János 10,10).

Ismered azokat a bibliai verseket, amelyekben csodálatos Istenünk sikeres életet ígér nekünk?

Amikor Isten a következő szavakat mondta Józsuénak, ő éppen a Kánaán földjének meghódításának nagy feladatával állt szemben. Isten nagyszerű ígéretet tett neki. És tudjátok, mi a csodálatos ebben az Isteni ígéretben?

Ez ránk is vonatkozik. Ha ennek megfelelően cselekszünk, életünkben ugyanazok a következmények jelentkeznek.

Józsué 1, 8. vers:

„És ne hagyd, hogy e törvénykönyv – Isten szava – elhagyja a szádat, hanem éjjel-nappal gondolkodj rajta, hogy mindenben betartod és cselekszel annak szerint, ami benne van írva. Akkor akkor sikerrel jársz majd az utadon, és helyesen fogod cselekedni.“

2 Krónikák 20,20b: „Higgyetek az Úrban, a ti Istenetekben, és biztonságban lesztek; higgyetek a prófétáinak, Így sikerülni fog nektek.“

Zsoltárok 1,1–3: „Boldog az, aki nem jár a gonoszok tanácsában, nem lép a bűnösök ösvényére, és nem ül a gúnyolódók között, hanem örömét leli az Úr törvényében – ami számunkra Isten Igéjében való örömöt jelent –, és éjjel-nappal az Ő törvényén töpreng! Ő olyan, mint a vízpartra ültetett fa, amely idejében gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak el. És amit csinál, az mindig sikerül.”

Példabeszédek 3,5–6: „Bízz az Úrban teljes szívből, és ne támaszkodj a saját értelmedre, hanem minden utadon gondolj rá, így ő majd a helyes útra vezet téged.“

Végül egy idézet Jézustól a sikerről a János 15,5-ből:

„Én vagyok a szőlőtőke, ti pedig az ágak. Aki bennem marad, és én benne, az bőséges gyümölcsöt terem; mert nélkülem semmit sem tudtok tenni.“

Ebben a Jézus-szóban minden benne van. Az élet sikere az isteni és emberi együttműködés eredménye. Jézus a sikert gyümölcsnek nevezi. A gyümölcs az ember és Isten közös erőfeszítéseinek eredménye. Az ember megműveli a földet. Isten adja a magot és biztosítja a növekedést. És egyértelműen kijelenti: az Ővele való együttműködés nélkül a siker pusztán emberi ügy. Így pedig minden emberi korlátnak és hibának ki van téve.

Lehet egy mindenható, mindentudó és mindenütt jelen lévő vezetőd. És ami a legfontosabb: ő szeret téged.

Most nézzünk meg egy gyakorlati példát, amely tizenkilenc éves koromban nagy hatással volt rám. Dánielről van szó. A Dániel-könyv 1. fejezete nagy szerepet játszott az életemben. Dániel, aki fogságban volt, két világbirodalom nagy államférfijává és Isten prófétájává vált. Ma is nagy tiszteletnek örvend a keresztények, a muszlimok és a zsidók körében.

Ezt követően szeretnék beszámolni a szakmai életem során szerzett tapasztalataimról. Az első 22 évet az üzleti életben töltöttem, egy nemzetközi szállítmányozó cégnél dolgoztam. Ezt követően 16 évig lelkészként tevékenykedtem, majd újabb 10 évig üzleti területen dolgoztam, és a Bad Aiblingben található, 80 alkalmazottat foglalkoztató idősek otthonunkat vezettem. Tehát 32 évet töltöttem kereskedelmi területen, az aktív nyugdíjazásomat követően pedig 44 évet lelkészként a lelkipásztori és missziós területen.

Nyissuk ki a Dániel-könyv 1. fejezetét: Milyen fiatalok voltak Dániel és fogságban lévő társai?

4. vers: Fiatalok, egészségesek, jó megjelenésűek, okosak és értelmesek voltak, és hívő szülőktől származtak. Júdeából jöttek. Foglyok voltak.

5. vers: Nebukadnezár nagy király magához akarta csábítani ezeket a fiatalokat. Különösen támogatni akarta őket. Elrendelte, hogy az ő ételeiből és borából lássák el őket.

Ezáltal hirtelen felmerült egy kis probléma. A felkínált ízletes étel vagy egyáltalán nem, vagy csak részben felelt meg a Biblia előírásainak. Mit kellett volna tenniük Dánielnek és barátainak? Hiszen teljes mértékben a király jóindulatától függtek. Foglyok voltak. Bizonyára elgondolkodtak és imádkoztak is, hogy mit tegyenek. Döntést kellett hozniuk: vagy hallgatólagosan, lelkiismeretük ellenére elfogyasztották volna az ételt, vagy pedig tennie kellett valamit. 

8a. vers: „De Dániel elhatározta magában, hogy nem kívánja magát beszennyezni a király ételeivel és borával.“

Dániel döntést hozott. Úgy döntött, hogy hű marad Istenhez, és nem eszik tisztátalan ételt. Más szavakkal: Dániel úgy döntött, hogy nem fogadja el ezt az ajánlatot, hanem a bibliai előírások szerint cselekszik.

Már itt is láthatjuk, hogy Dániel teljes odaadással élt Istennek. Itt már eljutottunk az életben való siker lényegéhez. Arról van szó, hogy mindig Isten akaratának megfelelően kell döntéseket hoznunk, és nem valamilyen más hatóság akaratának megfelelően, függetlenül attól, hogy milyen következményekkel jár ez. (Lásd: Az oroszlánok barlangja – Isten vele volt.)

Milyen jelentőségük van a döntéseknek az életünkben? A döntéshozatali képesség az életünk kormányrúdja. Volt egyszer egy „Queen Elisabeth“ nevű luxus utasszállító hajó. Ennek az óriási hajónak a hajótestje 1 300-szor nehezebb volt, mint a kormánylapát, amely a hajót irányította.

Életünkben a kormánylapátnak az a képesség felel meg, hogy döntéseket hozzunk. Ha Isten akaratát választjuk, és megteszünk mindazt, ami tőlünk telik, akkor Isten biztosítja számunkra a szükséges segítséget. Akkor Ő kísér minket. Ez az isteni-emberi együttműködésről szól az életünkben. Melyben Isten vállalja a felelősséget. Isten erőt és örömet ad nekünk ehhez az úthoz. (További részletek a zsebkönyvben „Jézusban maradni“, „Engedelmesség Jézus által“ című fejezet)

Daniel és barátai meghozták a döntésüket. Hogyan folytatták tovább? Megtesztek mindent, ami tőlük telt, és Isten megadta a megoldást.

Mi a legjobb módszer a nehéz döntések végrehajtására?

8b. vers: „Daniel kérte “a legfőbb kincstárnoknak, hogy ne kelljen megszennyeznie magát.”

Hogyan jártak el? A könyörgés útjára léptek. Nagy különbség van aközött, hogy kérésként fogalmazzuk meg az ügyünket, vagy azt mondjuk: ‚Ezt nem csinálom‘, ‚Ezt nem akarom‘ vagy ‚Ez számomra kizárt‘.

Egy kérés bizalmat fejez ki egy személy iránt. Normális, hogy amikor kéréssel fordulunk valakihez, az illető megpróbál segíteni nekünk. Ha viszont másképp cselekszünk – például azt mondjuk, hogy ez számomra nem jöhet szóba –, akkor az illető ellenünk fog állni, és megmutatja, kié a főszó.

Ezt a fontos gondolatot 19 éves koromban hallottam egy istentiszteleten egy táborban. Soha nem felejtettem el. Egész életemben ennek megfelelően cselekedtem. Csak annyit mondhatok: ez a jó és helyes út.

Daniel még valamit tett. Egyúttal megmutatta, hogy számára ez lelkiismereti kérdés. Ha erről van szó, és ezt kifejezzük, előfordulhat, hogy ez még jobban elmélyíti a kérésünk iránti megértést. 

9. vers: „És Isten megteremtette “Daniel, hogy a főkamaráj elnöke kedvezően és kegyesen viszonyult hozzá.”

Mit látunk itt? Mivel Dániel úgy döntött, hogy Isten akaratát teljesíti, és amit tudott, azt bölcsességgel és udvariassággal tette, Isten közbeavatkozott. Isten meghatotta ennek a felettesnek a szívét. Isten létezett.

10. vers ezből kitűnik, hogy ez a felettesnek azonban voltak fenntartásai, mivel a kérelem jóváhagyásával ő maga is a király akaratával ellentétesen járna el.

12. vers megmutatja nekünk Daniel következő lépését:

Ő kéri a felettük közvetlenül álló felügyelőt. „Próbáld ki tíz napig a szolgáiddal, és adj nekünk magvakból készült ételt!‘^[1] “ételt és vizet adni.”

Mi késztette Dánielt arra, hogy „magvakból álló ételt“ kérjen? Honnan származik ez a kifejezés? Az 1. Mózes 1,29-ben ez áll: „És Isten így szólt: Íme, nektek adtam minden magot termő növényt és minden gyümölcsöt termő fát, amelyek magot teremnek, hogy azok legyenek a táplálékotok.“ Ismét láthatjuk, hogy Dániel jól ismerte Isten szavát. Dániel a létező legjobb táplálékot kérte. 

Daniel tehát továbbra is a kérő hangnemet követi, és megoldási javaslatot tesz. Hiszen volt ideje átgondolni a dolgot. A felettese viszont még nem volt alkalma megoldást keresni a problémára. Daniel a megoldási javaslatot ismét nagyon udvariasan terjeszti elő.

Azt mondja ennek a felettesének: kérem, próbálja ki ezt velünk tíz napig. Tehát ismét egy olyan kéréssel áll elő, amely bizalmat fejez ki e felettes iránt. – Eközben egyértelmű: Dánielnek nem állt szándékában a tíz nap letelte után tisztátalan ételt fogyasztani, hanem bízott abban, hogy Isten közbe fog lépni.

Isten létezett ismét, hogy ez a felettes meghallgatta a kérést. A kérésnek helyt adtak, és mi volt Isten, most a 15. vers után.

„A tíz nap letelte után szebbnek és erősebbnek tűntek, mint az összes fiatal, aki a király ételéből evett.“

Ezzel az ügy eldőlt. És mi történt a 17. vers után:

„És ennek a négy fiatalnak volt Isten mindenfajta írás és bölcsesség megértését és megértő képességét adja. Dániel viszont értett mindenféle látomáshoz és álomhoz.“

Isten volt Szépség, erő és kiemelkedő intelligencia. Isten volt. Ha rábíztuk magunkat Istenre, ő teljes szeretetét ránk fordíthatja.

Milyen volt a helyzet a képzés végén?
20. vers: „És a király mindenben igaznak találta őt, amiről kérdezte tízszer okosabb és értelmesebb volt, mint az egész birodalmában élő összes jós és bölcs.“ Képes vagy-e ilyesmire: ötször vagy tízszer okosabbá tenni magad? Ezt csak Isten adhatja meg. Isten olyan ajándékokat adhat, amelyeket mi magunk nem tudunk előidézni.

Ezzel áttekintettük, hogy milyen alapelvek szerint haladhatunk az életben. Arról van szó, hogy ha valamely ügy nem egyezik meg Isten akaratával, akkor Isten akaratának megfelelő döntést hozzunk, a kérés útját válasszuk, nagy udvariassággal, és ha lehetséges, magunk is tegyünk egy megfelelő megoldási javaslatot, amely Isten akaratának megfelel. Akkor Isten velünk van. Jézus a Máté 6,33-ban (NLB) így szólt:

„Tegyétek Isten országát legfontosabb célotokká, éljetek Isten igazságossága szerint, és Ő megad nektek mindazt, amire szükségetek van.“

Most szeretnék elmesélni neked még néhány személyes élményt a szakmai pályafutásomból, abból az időszakból, amikor az üzleti életben dolgoztam. Sokan úgy gondolják, hogy ezen a területen az embernek a farkasokkal kell üvöltenie.

^[1] William H. Shea, A Dániel-könyv, 1. rész, Advent-Verlag, Lüneburg, 1998, 52. oldal – a héber szöveg alapján magyarázva.

A háború alatt anyámmal és kedves nővéremmel együtt nagyapám házában laktam a Bodeni-tó partján. Anyám vezette a háztartást nagyapám és két hajadon bátyja számára. Ez egy üzleti háztartás volt: pékség, élelmiszer- és tejüzlet. Amint befejeztük a házi feladatainkat, segítenünk kellett. A háború alatt sok munka volt, de kevés ember.

Az egyik nagybátyám idegbeteg volt. Ha tőle kaptunk egy megbízást, nem mutathattunk ki semmilyen érzelmet, azonnal vissza kellett ismételni, mit kell elintéznünk, azt azonnal nagyon gondosan el kellett végeznünk, majd visszamenni és jelenteni, hogy elintéztük. Ha nem így tettünk volna, dührohamot kapott volna. A nővéremmel emiatt nagyon félénkek lettünk. De így jó szokásokat sajátítottunk el, és a szakmunkásképzés során is így jártam el. Később elmesélek egy példát.

Most szeretném elmesélni neked, hogy a gyakorlatban hogyan alakult a szakmai előrelépésem. Különösen azt szeretném bemutatni, hogy Isten is hogyan segített nekem újra és újra „volt“.

1946-ban, egy idegen városban, ismeretlen gyakornokként kezdtem el a szakmát egy szállítmányozó cégnél. Alig volt fogalmam arról, mit is jelent a szállítmányozási ügyintézői szakma. De a háború után már annak is örültem, hogy egyáltalán találtam gyakornoki állást. Majdnem 17 éves voltam. Egy evangélikus család fogadott be magukhoz. Nekik is négy gyermekük volt, nagyjából az én koromban. Nem sokkal a tanulószerződésem megkötése után úgy döntöttem, hogy megkeresztelkedem. Meg voltam győződve arról, hogy Isten útja a helyes út. Ebben a családban megtanultam, hogyan kell személyes imádkozni, és családi imádkozásokat is tartottunk. A téli hónapokban péntek esténként 2–3 családdal találkoztunk, hogy együtt énekeljünk és megosszuk tapasztalatainkat.

Gyakornokként többek között reggel fél órával korábban kellett kezdenünk. Fűtenünk kellett az irodákat, le kellett porolnunk az íróasztalokat és egyebeket. Egy idő után már csak nekem engedték, hogy leporoljam a főnök íróasztalát. Az asztala mindig tele volt mindenféle holmival. Hogyan tisztítasz meg egy íróasztalt, ami teljesen tele van? Én részenként tisztítottam meg. Az egyik részről a dolgokat ugyanabban a sorrendben átraktam egy másik asztalra. Amikor azt megtisztítottam, visszatettem a helyére, és ugyanezt csináltam a következő résszel is. Mivel jól végeztem a munkámat, végül csak én tisztíthattam a főnök íróasztalát, és ott mindig érdekes dolgok hevertek, amiket szemmel lehetett lopni.

Az egyik első dolog, amire emlékszem, a következő. Az ebédszünetben egy szakkönyvet olvastam. Körülbelül 2–3 órával később a tulajdonos és az ügyvezető mellettem álltak, és egy ügyféllel folytatott jogvitáról beszélgettek. Eközben nem tudták, mi a helyes megoldás. Megkérdeztem, hogy mondhatok-e valamit. Elmagyaráztam nekik a megoldást, és megneveztem a szakmai szabályzat vonatkozó paragrafusát. Hála Istennek.

Egy másik dolog: felvettem a telefont: az ügyvezetőt keresték. Azt mondta nekem: „Mondd, hogy nem vagyok itt.” Halkan így szóltam hozzá: „Kérem, bocsásson meg, de ezt nem tehetem.” Ekkor átadta a kagylót egy alkalmazottnak, aki elintézte helyette. Amióta csak meg akarta tagadni magát, egyszerűen átadta a kagylót annak az alkalmazottnak.

Havonta egyszer kellett egy 42 teherkocsiból álló, sajttal megrakott tehervonatot indítanunk az Allgäuból a Rajna-vidékre. Egy állami hivatalnál kellett átvennem azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy az Allgäu-i sajtgyárak melyik címzettnek mennyi sajtot szállítanak. A dokumentumokat két példányban kaptam meg. Megkérdeztem a főnököt, hogy vihetek-e haza egy példányt, mert szívesen elkészíteném a rakodási tervet. Amikor visszatértem az irodába, azt kérdezte: „Elkészítetted a rakodási tervet?” „Igen! Mutasd meg nekem!” Átnézte a tervet, majd így szólt: „Két kocsit terveztél Duisburgba, pedig mindkettő csak félig van megtöltve.” Erre én: „Az egyik vagon a Rajna bal partjára megy, a másik a jobbra. Duisburgban még mindig nem javították meg a Rajna-hidat. Ezt ő figyelmen kívül hagyta a tervezéskor.” Így a tehervonat végül a gyakornok terve szerint indult útnak.

Isten újra és újra olyan körülményeket teremtett, amelyek révén pozitív színben tűntem fel. Más szavakkal: Isten gondoskodott róla, hogy

A második tanulóévben a fizetésem 45.- Reichsmark volt. A megélhetésemhez azonban havonta körülbelül 100.- Markra volt szükségem. Családként voltak megtakarításaink. Így kedves édesanyám minden hónapban kiegészíthette a hiányzó összeget. De hirtelen egy vasárnap a rádióban bejelentették: a pénzünk azonnali hatállyal érvényét veszti, és a bankszámlákat befagyasztják. Holnaptól mindenki átvehet 40 új német márkát a városházán. Édesanyám most már nem tudott több pénzt adni nekem.

A cégem ettől a hónaptól kezdve – anélkül, hogy egyáltalán megbeszélték volna velem – több mint 100 német márkát adott nekem, így anyagilag önellátó tudtam lenni. Ez volt az első tapasztalatom a tized fizetésével kapcsolatban. – Isten létezett.

Két év gyakorlati képzés után felkértek, hogy költözzek Frankfurt am Mainba, hogy ott egy másik úrral közösen megnyissunk egy fiókot. A fennmaradó gyakorlati időt elengedték nekem. A tanúsítványomban az áll, hogy én voltam a legjobb gyakornok, akit ez a cég addig képzett ki. Frankfurtban pedig azonnal havi 320 német márkát kaptam. Ez olyan jövedelem volt, amellyel sok családapa sem rendelkezett. Most már minden hónapban 100 márkát tudtam küldeni szeretett édesanyámnak. Isten létezett.

Nagyon nehéz volt szobát találni a még mindig nagyrészt a háború által elpusztított Frankfurt am Mainban. Ennek megfelelően primitív és fűtés nélküli volt a kis tetőtéri szobám, amíg nem találtam valami mást. Néha az éjszaka folyamán befagyott a mosóvizem. Háború utáni idők voltak!

Hamarosan egy nagyvállalatot is ügyfelünknek nyertünk. Egy nap a vállalat szállítmányozási vezetője felhívott minket, és megkérdezte, hogy el tudnánk-e szállítani 600 kg nyomdafestéket Stuttgartba úgy, hogy másnap 18:00 óráig odaérjenek, mivel még aznap éjjel nyomtatásra lesz szükség rájuk.

Beleegyeztem, mivel éppen egy teherautót indítottunk el abba az irányba. Sajnos azonban a szállítmány aznap a raktárban maradt. Hogy miért, arra már nem emlékszem. Mindenesetre másnap 18 órakor a szállítmányozási vezető újra felhívott, és azt mondta, hogy épp most kapott egy hívást Stuttgartból, és a szállítmány még nem érkezett meg oda. Erre azt válaszoltam: „Mi, még nem értek oda?” Ez egy úgynevezett „szükségszerű hazugság” volt, ami spontán jutott eszembe. De az ügyfél további kérdéseket tett fel. Így tovább hazudtam. Azonnal útnak indítottam a teherautót, és utasítottam a sofőrt, hogy feltétlenül hajtson tovább a Stuttgarter Zeitungig. Másnap reggel felhívtam az újságot. A szállítmány 22:00-kor érkezett meg. Éjszaka nyomtatták ki. Nem merült fel semmilyen probléma. Azonnal felhívtam a frankfurti céget, és közöltem velük, hogy a szállítmány késéssel érkezett meg, és éjszaka ki tudták nyomtatni. Ezzel az ügy lezárultnak tűnt. DE!

Erős lelkiismeret-furdalásom volt. Később újra felhívtam az ügyfelet, és megkérdeztem tőle, hogy este meglátogathatnám-e őt magánjelleggel. Megadta a címét. Amikor odaértem, azonnal így szóltam: „Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Tegnap hazudtam önnek.“ Erre ő a vállamra tette a kezét, és azt mondta: „Amit mondott, az mind nagyon logikusan hangzott, de az volt a benyomásom, hogy nem igaz. Most már minden rendben van.“.

Mi lett a következménye? Attól a naptól kezdve ez az úr korlátlanul bízott bennem. Egyetlen versenytárs sem tudta elcsábítani tőlünk ezt a céget. Még nyolc évig dolgoztam vele együtt. De attól a naptól kezdve vigyáztam arra, hogy soha többé ne hazudjak egy ügyfélnek sem. Nagyon megalázó, ha bocsánatot kell kérni, de ugyanakkor nagy segítség is, hogy többé ne tegyük meg.

Továbbképzésem részeként egy müncheni intézetnél egy távoktatási tanfolyamot végeztem a hatékony munkavégzésről és tervezésről, személyes támogatással. Ez sokat segített abban, hogy jó munkát végezzek, és lépésről lépésre felépítsem a vállalkozásomat.

Amikor körülbelül 24 éves voltam, Frankfurtban megkértem a főnökömet, hogy engedje meg, hogy hetente 1–2 napot a terepen töltsem. Szerettem volna megtanulni, hogyan kell ügyfeleket kiszolgálni és új vállalatokat megnyerni. Vagyis hogyan kell szállítási szolgáltatásokat kínálni. Ő – aki egy tapasztalt értékesítő volt – azt mondta nekem, hogy feltétlenül ajándékozzak egy doboz cigarettát azoknak, akiket meglátogatok, különben nem fogok tudni bejutni hozzájuk. Kétszer meg is tettem. Aztán bűntudatom lett. Úgy döntöttem, hogy többet nem teszem ezt, és imádkoztam: Mennyei Atyám, kérlek, mutass nekem egy utat, hogyan szerezhetek ügyfeleket helyes módon. – Már korábban, a távtanfolyamon is jeleztem, hogy szeretném megtanulni, hogyan kell szállítási szolgáltatásokat értékesíteni. Imám után nem sokkal az intézet ajánlott nekem egy könyvet, hogy felkészüljek erre a külszolgálati munkára –  „Élj lelkesen, és nyerj!“ Frank Bettger tollából. Ez az ember biztosításokat értékesített. Én pedig a könyvéből tanultam meg, hogyan kell helyesen értékesíteni a szállítmányozási szolgáltatásokat.

Ha akkoriban meglátogattunk egy céget, és a recepció felhívta a szállítmányozási osztályt, általában azt a választ kaptuk: „Nincs időnk”, vagy „Megvannak a kapcsolataink. Nem váltunk szolgáltatót.” Nos, én azonban így megtudtam, hogy hívják az illetékes személyt, és másnap felhívtam. Azt mondtam: „Van egy kérésem: kérem, fogadjanak el egyszer, hogy meg tudjuk állapítani, tudunk-e olyan előnyöket kínálni Önöknek, amelyekkel még nem rendelkeznek. Ha igen, akkor biztosan érdekelni fogjuk Önöket; ha nem, akkor ígérem, hogy nem jövök el másodszor.” Ezt hallva mindenki hajlandó volt fogadni. A látogatás során részletes kérdéseket tehettem fel nekik a szállításukkal kapcsolatban. Végül azt mondtam, hogy most mindent át fogok nézni, és majd jelentkezem. Hamarosan minden cég számára találtam valamilyen előnyt. Így általában először kis léptékben kezdtünk üzletet kötni, azon a területen, ahol előnyt tudtunk nyújtani. A jó munkánknak köszönhetően hamarosan nőtt a részesedésünk. Néha azonnal megkaptuk az egész szállítást. Nagyon jó eredményeket értem el.

Sokkal később rájöttem, hogy ez a világi módszerekről (a gonoszok tanácsáról, 1. zsoltár – cigarettaajándékozás és még sok más) a bibliai alapelvekre való áttérés volt. Az Úr azt akarja, hogy a legjobbakat keressük felebarátunk számára.

26 éves koromban már megkaptam a meghatalmazást. Az egész szállítmányozási vállalkozás vezetője lettem. Nagyon jól kerestem. Amikor 27 éves voltam, az állam új előírásokat vezetett be a teherautósofőrökre vonatkozóan. Két rendszeres járatunknál a sofőrök hosszabb ideig ültek a volánnál, mint amennyit akkor még megengedtek. Erre a következő megoldást találtam: amikor egy teherautó-kombináció megérkezett Frankfurtba, azonnal hazaküldtem az egyik sofőrt, a másiknak pedig egy raktári munkást biztosítottam a kirakodáshoz. Amikor másnap újra Münchenbe vagy máshová indultak, az a sofőr, aki kirakodott, otthon maradhatott az indulásig. Így nem kellett segítenie a berakodásban. Ott ismét egy raktári munkás segített. Természetesen a nyereség valamivel kisebb lett, mert a raktári munkások segítségével további költségek merültek fel. – Amikor az igazgató rájött erre, odajött hozzám, és követelte, hogy hamisítsuk meg a fuvarleveleket, és ne vegyünk igénybe raktári munkásokat. Amikor ezt minden udvariassággal elutasítottam, dühös lett, nyolc év után először kiabált velem, és becsapta az ajtómat, amikor elment. – Ekkor kerestem magamnak egy másik állást Karlsruheban, és felmondtam. A igazgató, ahogy mondani szokták, teljesen le volt döbbenve. Mindenképpen meg akart tartani, és most már mindent megtenne, amit javasoltam. De már elvállaltam a másik állást, és elmentem.

Fél évvel később újra felhívtam ezt az igazgatót, és elmondtam neki, hogy az új állásom hosszú távon nem fog kielégíteni. Ha a vállalat – amelynek időközben már 12–15 fiókja volt – megfelelő pozíciót ajánlana nekem, akkor visszatérnék, de nem Frankfurtba. Két nappal később négy vezetői állást ajánlott fel nekem különböző fiókokban. A Bodeni-tó melletti fiók ajánlatát választottam. Ez a csodálatos Bodeni-tó környékén volt, ahol felnőttem. Ott az úr nagy sikereket ért el a szervezés terén, hatalmas eredményeket ért el az ügyfélszerzésben, a szakmunkásképzés elindításában, az írásbeli reklámozás bevezetésében, valamint bizonyos hazai és nemzetközi forgalmak kiépítésében.

37 éves koromban felajánlották nekem, hogy igazgató legyek, rendkívül magas fizetéssel, azzal a feltétellel, hogy 5 évvel később, amikor a főmeghatalmazott nyugdíjba vonul, én leszek az utódja. A vállalatnak akkor 2 000 alkalmazottja volt.

De az Úr másképp rendelte el: ebben az időszakban elhívott a szakmámból, hogy prédikátorként szolgáljak neki.

Visszatekintve csak dicsérni és hálát adni tudok Isten kegyelméért és vezetéséért mind a gazdasági életben, mind az azt követő hosszú évek során, amíg prédikátorként szolgáltam, egészen a mai napig. Csak egy dolog számít: az Istenhez fűződő személyes kapcsolatban való élet.