Kinek követem az útját? A kor szellemének vagy Isten szavának?

A „természetes“ ember azt szeretné, hogy mások dolgozzanak érte, anélkül, hogy ő maga hajlandó lenne szolgálni. A „test szerinti“ keresztény esetében is így van.

Jézus idején a farizeusokat és az írástudókat is ez a hozzáállás jellemezte (lásd Máté 23,4–7). Jézus azonban másra buzdít minket: „A legnagyobb közületek legyen a szolgátok.“ (Máté 23,11) A legtöbb ember úgy gondolja, hogy egy ilyen hozzáállás csak hátrányokkal járna számukra, pedig pont az ellenkezője igaz!

Két különböző alapállás

Mivel Isten szeretet (1 János 4,16), alapvető hozzáállása az, hogy adjon!

De Ő nem csak nekünk akar adni, hanem azt akarja, hogy mi is adjunk másoknak, és így többet kapjunk vissza, mintha közvetlenül minket áldott volna meg. Így nem csak egyvalaki részesül áldásban, hanem többen, gyakran sokan, sőt néha az egész világ. Ez Isten zseniális módszere.

Mivel a Gonosz önző (Ézsaiás 14,13–14: „Isten csillagai fölé akarom emelni trónomat…“), Alapvető hozzáállása: Én! Én! Én! Elvenni! Megszerezni! Önzés! A legnagyobbnak lenni!

Az ok-okozati összefüggés törvénye

„Az isteni bölcsesség az üdvösségi tervben rögzítette az ok-okozati törvényt, miszerint mindenfajta jótett kétszeresen áldott lesz. Aki segít a rászorulón, az másokat is megáld, és még nagyobb mértékben megáldott. Isten emberi segítség nélkül is elérhette volna célját, a bűnösök megváltását; de tudta, hogy az ember nem lehet boldog anélkül, hogy részt venne ebben a nagy műben, az önmegtagadás és a jóindulat ápolásával. … Hogy ne veszítsük el a jóindulat áldott gyümölcseit, Megváltónk azt a tervet dolgozta ki, hogy minket is munkatársainak nyerjen meg.“ (A bizonyítványok kincstárából, 1. kötet (Hamburg, 1956), 327. o.)

Vessünk egy pillantást erre az idézetre:

› Mindenfajta jótett kétszeresen áldott: mind az adományozó, mind az adományozott részesül áldásban.

› Ennek során az adakozó még nagyobb áldásban részesül, mint a címzett. Meg tapasztalja: az önmegtagadás és a mások iránti jóindulat nemesíti a jellemét, és őt magát is boldoggá teszi!

› Ezenkívül ez számos kapcsolatot teremt más emberekkel, amelyek bizonyos esetekben akár igazi barátságokká is alakulhatnak.

› Isten igazi szolgájának lenni azt is jelenti, hogy másokat Jézushoz vezetünk. Ez megerősíti hitünket, és mély örömöt kelt bennünk.

Mit vált ki Isten bennünk, amikor szolgálunk, segítünk, adunk, ajándékozunk, áldást adunk?

1. Ezáltal növekszik mások iránti jóindulatunk. Ez az önzésünk gyógyulásának folyamata.
2. Szolgálatunk áldás mások számára, és gyakran elnyeri a szeretetüket.
3. A szolgálat, az adakozás és a segítségnyújtás visszasugárzik ránk; Isten ezáltal visszamenőleges áldást ad nekünk
4. A cselekvésen keresztül tanulunk. Mások szolgálatán keresztül fejlesztjük a jóságos jellemünket, és fejlesztjük gyakorlati, szellemi és lelki képességeinket.
5. Az szolgálat közel tart Jézus szívéhez. Hiszen aki csak magára gondol, az fokozatosan tönkreteszi Istennel való barátságát – és ezzel együtt a lelki életét is.
6. Aki segítőkész, elkerüli a feszültségeket és a vitákat a családban, a munkahelyen és a társadalmi életben.

Egy bibliai példa az adakozásra

Egy csodálatos bibliai példát találunk a János 6,9–13-ban. Emlékszünk az 5 000 férfi, valamint feleségeik és gyermekeik megvendégelésére? Egy fiú öt kis árpakenyeret és két halat ajándékozott Jézusnak. Jézus hálát adott Istennek az ételért, megsokszorozta azt, és ezzel a kis ajándékkal megetette a nagy tömeget. A fiú mindent odaadott Jézusnak, ami csak volt neki.

Valószínűleg semmit sem tartott meg magának. De szerintem biztosan bőven jóllakott! És ez az élmény biztosan nagyon boldoggá tette. Biztosan egész életében emlékezett erre az eseményre.

Egy kis példa Bolíviából

„Kétszeresen áldott vagyok azáltal, hogy továbbadom. Milyen hihetetlen áldásokat kaptam e könyv elolvasásából A személyes megújulás lépései kapom. Minden reggel az imádsági időnk alatt átadom ezeket a tartalmakat a missziós iskolánk hallgatóinak. Az előkészítés és az átadás révén kétszer annyira vagyok megáldva, mint ők. Isten országában mindig így működik: az adakozó mindig többet kap, mint a címzett.“ (D. K., Bolívia/Dél-Amerika, #132)

Segíteni jó dolog

Azt, amit Isten eredetileg az ember szívébe helyezett, a kisgyerekek példáján láthatjuk. Ők „segíteni“ akarnak a szüleiknek. Miért jó, ha a szülők ezt elfogadják és örülnek neki, annak ellenére, hogy ez a „segítség“ eleinte még több munkát jelent számukra? Egyértelmű: a gyermek a „segítés“ vagy „szolgálat“ révén fejleszti gyakorlati és szellemi képességeit. Örül mindennek, amit csinálhat, még akkor is, ha eleinte nem sok sikerrel jár. Minél gyakrabban engedik a gyermeket „segíteni“, annál jobb eredményeket fog elérni.

És egy szép napon a gyermek valóban segítséget jelent majd a szüleinek. A gyermek már tud valamit. És ha különböző területeken megtanulhat segíteni, végül sok területen ügyes lesz.

Mi történne, ha a szülők nem engednék meg a gyermeknek, hogy „segíteni akarjon“? A gyermekük leértékelve érzi magát, és elveszíti a kedvét ahhoz, hogy felajánlja a segítségét. Később nagyobb nehézségekkel fogja elsajátítani az „élethez szükséges készségeket“.

Jézus munkatársai – miért és mire?

Jézus, a mi nagy példaképünk eljött erre a földre: „… hogy szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért.“ (Máté 20,28)

A zsoltáros így szólít fel minket: „Szolgáljátok az Urat örömmel; jöjjetek örömkiáltással az Ő színe elé!“ (Zsoltárok 100,2) Első pillantásra úgy gondoljuk, hogy másokért való szolgálat és az öröm nem férhetnek meg egymás mellett. De gondoljunk csak a segítőkész gyermekre: örül, ha „segíthet“ vagy „szolgálhat“. Isten tudja, hogy a szolgálat jót tesz nekünk.

Szolgálat, adakozás, segítségnyújtás egy gyülekezetben

A „természetes“ ember nem szívesen szolgál. Ez vonatkozik a „test szerinti“ keresztényre is (vagyis arra, aki a Szentlélek nélkül, saját erejéből próbál Istennel élni). Ezért általában egy gyülekezetben a legtöbb tagot először is hajlandóvá kell tenni a szolgálatra. E változás szempontjából döntő jelentőségű a Szentlélekkel való betöltődés, mivel ez egy másfajta hozzáállást eredményez. A Biblia teljesen egyértelműen beszél erről a feladatról:„… Ő [Krisztus] “Egyeseket apostolokká, másokat prófétákká, másokat evangélistákká, megint másokat pedig a gyülekezet pásztoraivá és tanítóivá tette. Feladatuk az, hogy felkészítsék a hívőket a szolgálatra, hogy így épüljön fel a gyülekezet, Krisztus teste.” (Efézus 4,11–12 GNB)

A gyülekezetvezetők és a lelkipásztorok feladata, hogy megtanítsák gyülekezeti tagjaikat arra, hogyan érhetik el ezt a szolgálatkész hozzáállást: naponta meg kell hívniuk a Szentlelket, hogy vezesse gondolataikat, terveiket, érzéseiket, akaratukat és cselekedeteiket. Ehhez elengedhetetlen, hogy ők maguk is így éljenek. Ezután hangsúlyozniuk kell, mennyire fontos mindannyiunk számára és a gyülekezeti élet számára az Istennek és embertársainknak való szolgálat. Végül pedig sok területen kell útmutatást adniuk és képzést nyújtaniuk gyülekezeti tagjaiknak. Ezáltal Isten meg akarja áldani a vezetőket, és rajtuk keresztül a gyülekezetet is. A tagok belső és külső szolgálata révén pedig a gyülekezet épüljön fel.

A szolgálat, az adakozás és a segítségnyújtás a Bibliában

A Bibliában számos szöveget találunk, amelyek azt mutatják, hogy az Isten áldását nyeri a szolgálat, az adakozás és a segítségnyújtás.

„Adjatok, és nektek is adnak majd: bőséges, megtömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel öntik majd az öletekbe; mert amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.“ (Lukács 6,38 – Menge-fordítás)

„Aki nagylelkűen adakozik, az egyre gazdagabb lesz; aki viszont takarékosabb, mint kellene, az egyre szegényebb lesz. A nagylelkűnek jól megy a sorsa, és elégedett; aki másoknak segít, annak maga is segítséget kap.“ (Példabeszédek 11,24–25 NLB)

„Aki irgalmat gyakorol a szegény felé, az az Úrnak kölcsönöz, és Ő megjutalmazza őt a jótettéért.“ (Példabeszédek 19,17)

„Ne feledjétek: aki szűken vet, az csak keveset arat. De aki bőkezűen vet, azt bőséges termés várja. Mindenki annyit adjon, amennyit a szívében elhatározott. Ne sajnálja, és ne csak azért adjon, mert kényszernek érzi magát. Isten szereti az örömmel adakozókat.“ (2 Korinthus 9,6–8, lásd még 9–15 GNB)

Íme még két idézet egy kiváló Biblia-ismerőtől a „szolgálat“ témájában:

„Aki elutasítja azt a kegyelmet, hogy Krisztussal együtt szolgálhasson, az ezzel elutasítja az egyetlen olyan nevelést is, amely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy egy napon részesüljünk az Ő dicsőségében.“ (Nevelés (Hamburg, 1954), 242. o.; Oktatás, 264. o.)

„Az a igazság, amelyet nem élünk meg és nem osztunk meg másokkal, elveszíti életet adó erejét, gyógyító hatalmát. Áldása csak akkor maradhat meg, ha megosztjuk másokkal.“ (Az egészséghez vezető út, Winterswijk, 102. oldal – korábbi cím: A nagy orvos nyomában)

Ez azt jelenti: aki nem adja tovább, az azt is elveszíti, amije van.

Miért nem tapasztalnak sok hívő hitének növekedését? Miért gyengül sokaknál az idő múlásával a hitük? Miért nem éreznek már örömöt sokan a Biblia olvasásakor? És hová tűnt sokaknál az első szerelem tüze?

Számomra erre csak egy válasz létezik: azért, mert „test szerinti keresztény életet“ élnek. Mert elhanyagolják a Jézussal való személyes kapcsolatukat, vagy egyáltalán nem léptek bele abba! A Jézussal való mély bizalmi és szeretetteljes kapcsolat megóv az önzéstől, és motivál mások szolgálatára. Ezáltal pedig mi is áldást kapunk!

Itt nem a gyülekezeti szolgálatokban végzett intenzív tevékenységre van szükség, hanem egy olyan szolgálatra, amelyet a Szentlélek vezet. Ehhez Jézusnak „a főszerepet“ kell játszania az életünkben. Ezt akkor teheti meg, ha a Szentlélek által a szívünkben lakozik.

Sajnos sok keresztény nem értette meg ezt teljesen; úgy gondolják, hogy aktívan részt kell venniük a gyülekezet életében ahhoz, hogy Isten egyáltalán gyermekeiként fogadja őket. De éppen fordítva van: aki valóban Isten gyermeke, az szeretetből és hálából szívesen tesz valamit érte. Ehhez pedig a Szentlélekben való élet ad neki erőt. Isten mindenkinek tartogat egy vagy akár több feladatot is. Ha megkérjük Őt, hogy használjon minket az Ő szolgálatában, Ő megmutatja nekünk a feladatunkat vagy feladatainkat!

Fontos, hogy mindannyian megvizsgáljuk magunkat: Újjászülettem-e, „Krisztus Jézusban“ vagyok-e? Ha igen, akkor egy dologban biztosak lehetünk: Jézus Krisztus, akinek minden reggel átadjuk az életünket, bennünk lakozik, és rajtunk keresztül fog cselekedni.

Ha a fenti kérdésre nemmel kell válaszolnunk, akkor a lehető leghamarabb imádságban kell rábízni magunkat Jézus szeretetére, és készen kell állnunk arra, hogy mindenben kövessük őt. Emellett kérnünk kell „a Szentlélek általi megújulás“ (Titus 3,5) kérjük. Akkor Jézus a Szentlélek által a szívünkben lakozhat.

Szánj naponta elegendő időt a Jézussal és a Szentlélekkel való kapcsolatodra! Csak ez adja meg nekünk a helyes gondolkodásmódot és hozzáállást ahhoz, hogy Jézus iránti szeretetünk friss maradjon – vagy újra feléledjen. Csak így fogjuk megtapasztalni az örömöt Istenben és az Ő Igéjében. Csak így fogunk egyre közelebb kerülni Isten szívéhez.

„Az önző élet a pusztulásba vezet. A kapzsiság és a haszonszerzés vágya elválasztja az embert az élet forrásától. Sátán hozzáállása az, hogy mindent birtokolni akar, mindent magához láncolni akar. Aki viszont Krisztushoz hasonlóan gondolkodik, az adni akar, és mások javáért küzdeni. (…) Ezért mondja nekünk Jézus: “Vigyázzatok, és óvakodjatok mindenféle kapzsiságtól; mert senki sem él abból, hogy sok vagyona van.” (Képek Isten országáról, 4. kiadás (Lüneburg, 2003), 208. o. – COL 259)

A szolgálat törvénye – a lényegében!

„Minden, ami a mennyben és a földön van, hirdeti, hogy az egész élet a szolgálat törvénye alatt áll. Az örök Atya gondoskodik minden élőlény szükségleteiről. Krisztus azért jött a földre, hogy szolgáljon. Az angyalok szolgáló szellemek, akiket azok szolgálatára küldtek, akik örökségül kapják az üdvösséget. Az egész természetben ez a szolgálat törvénye uralkodik. (…) Ahogyan a természetben minden dolog a világ életét szolgálja, úgy biztosítja saját életét is. Adjatok, és adatik nektek – így hangzik az útmutatás, amely a természetben éppoly világosan meg van fogalmazva, mint a Szentírás lapjain.“ (Nevelés (Hamburg, 1954), 94. o., Oktatás Ed 103.2.3 (egwwritings.org)

Szolgálat a kereskedelmi pályafutásom idején

Egy példával a kereskedelmi pályafutásomból szeretném szemléltetni ezt a szolgálat törvényét. Fiatal kereskedőként Frankfurt am Mainban egy távoktatási tanfolyamot végeztem a tervezésről és a hatékony munkavégzésről. A tananyagban folyamatosan arra buzdítottak minket, hogy „keressünk és kínáljunk hasznot ügyfeleinknek. Hiszen ez a haszon ügyfeleink számára biztosítja a hűségüket, és ebből merítjük jövedelmünket, megélhetésünket és nyereségünket. Minél több hasznot kínálunk, annál nagyobb lesz a ‚haszontermésünk‘.“ A tanfolyam szerzője világosan felismerte, hogy a szolgálat törvénye szerint élünk. Ezt a szemléletmódot saját szókincsével fogalmazta meg.

Akkoriban diszpécserként dolgoztam egy szállítmányozó cégnél. Egy nap engedélyt kértem az igazgatómtól, hogy meglátogathassak néhány vállalatot, mert meg akartam tanulni, hogyan nyerhetjük meg őket ügyfelekként a cégünk számára. Ő jóváhagyta. Ő maga is kiváló értékesítő volt, és azt mondta, hogy minden egyes alkalommal legalább egy doboz cigarettát kellene ajándékoznom az adott cég szállítmányozási vezetőjének. Kétszer meg is tettem, de aztán bűntudatom támadt, mert tudtam, hogy a cigaretta nagyon káros az egészségre. Bocsánatot kértem Istentől, és megígértem, hogy soha többé nem teszem ezt. Továbbá imádkoztam, hogy Isten segítsen nekem abban, hogyan tudok helyesen értékesíteni. Ekkor az intézet azt javasolta, hogy a következő könyv segítségével készüljek fel a külszolgálatra: Élj lelkesen, és nyerj! Frank Bettger szerzőtől.

Ez a könyv segített egy teljesen más, teljesen helyes értékesítési stratégia kidolgozásában.

Számos gyárban a szállítmányozási vezető egyáltalán nem fogadott. Imádkoztam, és elgondolkodtam, mit tehetnék. Felhívtam azokat a szállítmányozási vezetőket, akik nem fogadtak, és megkértem őket, hogy fogadjanak be egy beszélgetésre, hogy kiderüljön, tudunk-e előnyöket kínálni számukra vagy sem. Azt mondtam: „Ha olyan előnyöket tudunk nyújtani, amelyekkel még nem rendelkeznek, akkor biztosan érdekelni fogjuk Önöket. Ha viszont nem tudunk előnyöket nyújtani, akkor megígérem, hogy nem jövök el másodszor.“ Erre minden cég fogadott, és részletes tájékoztatást adtak nekem a szállítmányok mennyiségéről, valamint jellegéről. A beszélgetés végén megígértem, hogy mindent alaposan megvizsgálok, majd visszajelzek. A vizsgálat után szinte minden cégnek tudtunk egy vagy több előnyt kínálni. Ennek köszönhetően szinte mindig üzletet kötöttünk, eleinte kis léptékben, arra a területre korlátozva, ahol előnyöket tudtunk nyújtani. Mivel azonban nagyon jó munkát végeztünk, egyre nagyobb szerepet kaptunk ezeknek a cégeknek az üzleti tevékenységében. Isten megáldotta azt, hogy a legjobbakat törekedtem elérni az ügyfelek számára.

Az 1. zsoltár nagy áldást jövendöl annak, aki nem „a gonoszok tanácsában jár“ (pl. cigarettát ajándékoz), hanem Isten szavát tartja szem előtt. 3. vers: „És amit csinál, az mindig sikerül.“ Azt mondhatjuk: Élj lelkesen és győztesen Jézusban!.

Szolgálat – öröm vagy teher?

A legtöbb ember a „szó” kifejezést szolgálni inkább a „szó” kifejezéssel Terhelés a „szó” kifejezéssel összefüggésben Vágy. Hogyan lehetne ezt megváltoztatni?

„A Szolgálat Krisztus számára ez azt jelenti, hogy nem nagy dolog azok számára, akik teljes mértékben neki szentelték magukat. (…) Nem lesz kellemetlen feladat engedelmeskedni Isten akaratának, ha teljes mértékben átadjuk magunkat a Szentlélek vezetésének.“ (A bizonyítványok kincstára, 1. kötet, 325. oldal, 1TT 357.3)

Tehát attól függ, milyen a kapcsolatunk Krisztussal, hogy hogyan értékeljük a szolgálatot. A belső hozzáállásunk pedig attól függ, hogy betölt-e minket a Szentlélek (Róma 8,5). Csak a Szentlélek folyamatos befogadása révén lakozhat Jézus tartósan a szívünkben. Jézus maga mondja: „Maradjatok bennem, és én is bennetek maradok.“ (János 15,4 – Menge) És ha ő bennünk marad, örömmel fogunk tudni szolgálni.

Éppen ezért olyan fontos, hogy minden nap a személyes reggeli imám során döntő lépéseket tegyek:

› Megvizsgáljuk magunkat, hogy van-e bűn. Ha igen, bűnbánatot kérünk, bevalljuk bűneinket, megtérünk és bocsánatot kérünk. Általában nem lesz bűn. Ekkor hálát adunk Istennek, hogy betartotta ígéretét: „Aki Istentől született, az nem vétkezik; hanem akit Istentől született, azt Ő megőrzi, és a Gonosz nem nyúl hozzá.“ (1 János 5,18)

› Hittel, azaz egy ígéretre hivatkozva (pl. Lukács 11,13) kérni Istent, hogy a Szentlélek töltse be a lelkemet,

› Jézusnak azt mondom, hogy egész életemet az ő rendelkezésére bocsátom (Jézus élete, 675. o. [676]), és

› Isten védelme alá helyezem magam (1 János 5,18).

(Ezekkel a pontokkal kapcsolatos ötleteket itt találsz: A személyes megújulás lépései az 5. fejezetben („Példaima“)).

Ha Isten szolgálatában használ minket, ha vezet minket, akkor feladatokat ad nekünk, amelyeket számunkra szánt. De ő nem csupán feladatot ad, hanem egyúttal a hozzá szükséges képességet is!

(Olvasási javaslat: Az út Krisztushoz, 9. fejezet: „Élet mások szolgálatában“)

Szolgálat – Jézus igája alatt

Jézus azt mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem; mert szelíd vagyok és szívből alázatos; így lelki békét találtok.“ (Máté 11,29)

Először is tisztázzuk az „ig“ fogalmát. Mi is az? Az ig vagy egy vállra helyezett hordókar, amely láthatóan megkönnyíti a nehéz vödrök cipelését. Ugyanakkor két igásállatot is összeköt, hogy együtt dolgozzanak egy szekér vagy egy eke előtt. Jézus tehát ezzel a képpel arra szeretne bátorítani minket, hogy szorosan együttműködjünk vele. Úgy mondhatnánk, hogy Jézussal együtt vagyunk befogva. Ő szeretne velünk összekapcsolódni a közös szolgálat érdekében. Micsoda kiváltság ez! Meghív minket, hogy tanuljunk tőle, hiszen ő a Mester.

A 30. versben pedig még a következő bátorító szavak is szerepelnek: „Mert az én igám szelíd, és az én terhem könnyű.“ Ez a vers egy párnázott hordókarra emlékeztet, és azt sugallja számomra, hogy Jézus nem fog túlterhelni minket, ha vele együtt „hordjuk az igát“. Ennek a hordókar-igának a „párnái“ ugyanis a szelídség és az alázat. Mert a tudálékossággal és a makacssággal feleslegesen nehezítjük meg saját életünket. Aki alázatos, az tudatában van annak, hogy nem ő viseli a fő felelősséget, és nem kell mindent „egyedül és jobban“ megoldania. Az a tudat, hogy Jézus velünk együtt viszi a terhet, megnyugtat, és barátságossá és szelíddé tesz. És mivel így van, mondhatta azt, hogy a terhet, amelyet viselnünk kell, valójában könnyű.

Szolgálat és tanúságtétel

Morris Venden elmagyarázza a szolgálat és a bizonyságtétel közötti különbséget:

„A szó Szolgálat a mi Cselekedni, míg a Bizonyítvány adni amivel kapcsolatban van, olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk és amit mondunk. Miért szolgálunk másokat? Szeretnénk megkönnyíteni az életüket, jót tenni velük, hogy érezzék: értékesek és szeretetre méltók számunkra. Talán ezek a szeretetnyilvánítások révén megnyílnak Isten szeretete előtt, és könnyebben elfogadják, hogy Ő is akarja őket. Szolgálatunk során hatékonyan tanúskodhatunk nekik Isten szeretetéről a lényünkkel és cselekedeteinkkel, és elmesélhetjük nekik, milyen csodálatos Barátot és Megváltót találtunk Jézusban.“

(Kényszer nélkül tanúskodni Krisztusról: „Mit nyerünk azzal, hogy Jézusért küzdünk?“ (Lüneburg, 2008), 33. o., Jézusról beszélni nem valami, amit teszünk. Hanem az, amik vagyunk. Miért nem mondták el nekem? (PPPA 2005)

Egy különleges szolgálat: tanúságot tenni

Miért teszi Jézus azt, hogy a Szentlélek által tanúi legyünk (Apostolok cselekedetei 1,8)? A Szentlélek megváltoztat minket, és csodálatos élményeket ajándékoz nekünk. Ha egy ilyen élményről mesélünk, az nagy meggyőzőerővel bír.

Példa: A Márk 5,1–20-ban arról olvashatunk, hogy Jézus meggyógyított egy megszállottat. Miután a férfi megszabadult, szívesen maradt volna Jézus mellett. Csatlakozni akart Jézushoz és tanítványaihoz. Jézus azonban nem engedte meg neki, hanem egy különleges feladatot bízott rá: „… Menj vissza a szeretteidhez, és meséld el nekik, mit tett veled Isten, és hogyan kegyelmezett neked.“ (19. vers, GNB) Mit tett a meggyógyult ember? „A férfi engedelmeskedett, és elindult. Bejárta a Tíz Város vidékét, és mindenütt hirdette, mit tett vele Jézus. És mindenki csodálkozott.“ (20. vers, GNB)

E.G. White ezt így magyarázza (egyébként: a Máté 8,28–34-ben két férfiról van szó):

„Ők … mindenütt hirdették Jézus megváltó erejét, és elmesélték, hogyan szabadította meg őket a gonosz szellemektől. Így missziós munkájuk révén nagyobb áldást kaptak, mintha saját érdekükben Jézus mellett maradtak volna. “Ha segítünk terjeszteni a Megváltó nagy üzenetét, közelebb kerülünk a Megváltóhoz” (Az Egyetlen – Jézus Krisztus, 331. o.)

A két meggyógyult ember örömmel teljesítette a feladatát. Miért nem jelentett ez terhet számukra? Mert a szívük tele volt szeretettel és hálával. Már a közmondás is azt mondja: „Ami a szívben van, az a szájból is kijön!“ És ők nem csak a hozzátartozóiknak meséltek arról, amit Jézus tett velük, hanem az egész környéken terjesztették a hírt. Miért?

Erre a kérdésre nagyon jó választ találunk a könyvben A jobb megoldás (E.G. White, átdolgozott kiadás), és ott az 58. oldalon: „Ezt az üdvözítő és átalakító üzenetet nem lehet magunknak tartani. Aki Krisztus igazságosságával van felruházva, és Szentlélek szent örömével van betöltve, az nem hallgathat erről.”. “Ha megtapasztaltuk, milyen jóságos az Urunk, akkor van miről mesélnünk.”

Igen, a két meggyógyultnak rengeteg mesélnivalója volt! Örömtől sugároztak, mert Jézus megszabadította őket a démonok hatalmától. És örömüket lehetőség szerint sok megosztani. Ezáltal további áldásban részesültek: „… mert az öröm, amit másoknak adunk, visszatér a saját szívünkbe!“

Isten munkatársai – az angyalok munkatársai

Ebben a szolgálatban az angyalok is részt vesznek:

„Mindenki, aki Isten szolgálatának szenteli magát, Isten segítő kezét testesíti meg. Önök az angyalok szolgái; Sőt, még ennél is több: ők azok az emberi eszközök, amelyek segítségével az angyalok végrehajtják feladatukat.

A mennyei hírnökök a szájukon keresztül szólnak, és a kezükön keresztül cselekszenek. Az emberi munkatársak a mennyei lényekkel való együttműködés során hasznot húznak azok neveléséből és tapasztalatából. Melyik egyetemi képzés mérhető ehhez az oktatási úthoz?“ (Nevelés (Hamburg, 1954), 249. o., Oktatás, 271. o.).

Sokféle helyzetben adunk tanúságot. Az az anya is, aki megmutatja gyermekeinek, hogyan kell imádkozni és hogyan kell bízni Istenben, „evangelista“, és nem kevésbé fontos, mint egy lelkész, aki több ezer ember előtt szólal fel. Krisztus a Szentlélek által tanúivá akar tenni minket, hogy mások is megtalálják az utat hozzá.

Jézus a Máté evangélium 24. és 25. fejezetében értékes információkat hagyott ránk visszatéréséről. Először az előjelekről beszél, majd a visszatérésének módjáról. Annak ellenére, hogy Jézus megemlítette az előjeleket, számunkra mégis teljesen váratlanul fog eljönni „mint egy tolvaj az éjszakában“. (24. fejezet, 43. és 44. vers). Erről Jézus így szól: „Ezért legyetek éberek és készen álljatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el a ti Uratok“ (24. fejezet, 42. vers, Hfa).

Ezt követően Jézus különböző példázatokkal szemlélteti, hogyan kell kinéznie ennek az éberségnek és készenlétnek.

A sáfár két lehetséges magatartása (Máté 24,45–51):

Egy intézőt megbíznak azzal, hogy gazdája távollétében gondoskodjon a többi alkalmazottról. Amikor gazdája visszatér, és látja, hogy az intéző lelkiismeretesen végzi a munkáját, nagyobb felelősséget ruház majd erre a megbízható emberre.

Ha azonban az a gondnok megbízhatatlan, és úgy gondolja, hogy még rengeteg ideje van a főnöke visszatéréséig, és rosszul bánik az alkalmazottakkal, ahelyett, hogy megadná nekik a megélhetéshez szükségeseket, akkor szörnyű vég vár rá.

Jézus itt megmutatja nekünk, hogy hűségesen és megbízhatóan kell teljesítenünk feladatainkat, és embertársainkat mindig szeretettel és tisztességesen kell kezelnünk. Így mindig készen állunk az Ő eljövetelére.

Két csoport koszorúslány (Máté 25,1–13):

Tíz koszorúslány várja a vőlegényt. El akarják kísérni őt a menyasszony házáig vezető hátralévő úton. Olajlámpáikkal szeretnék megvilágítani a sötét utat. Öt lánynak van magánál egy kis tartalékkancsó, arra az esetre, ha elfogyna az olaj. A másik öt nem gondoskodott erről. De a vőlegény érkezése késik. Mindannyian elfáradnak, és elalszanak. Amikor aztán hirtelen éjfélkor megérkezik a vőlegény, mindannyian felébrednek, és meggyújtják lámpáikat.

Az előrelátó leányoknak van elég tartalék olajuk. A többiek lámpái viszont csak egy ideig égnek, aztán kialszanak. Útközben gyorsan akarnak szerezni egy kis olajat, de amikor a bálteremhez érnek, az ajtó zárva van. A vőlegény nem ismeri őket, és nem engedi be őket.

Jézus itt megmutatja nekünk, hogy elegendő mértékben meg kell, hogy legyünk töltve a Szentlélekkel. Nem elég, ha csak egy kicsit van bennünk a Szentlélekből. Ez azt jelenti: szükségünk van egy teljesen személyes, szoros barátságra Jézussal, aki a Szentlélek által bennünk lakozik, hogy valóban felkészültek legyünk az Ő eljövetelére.

A ránk bízott pénz kezelése (Máté 25,14–30):

Egy üzletember utazni akart, ezért előtte összehívta alkalmazottait, és vagyonát közöttük osztotta szét. Távollétében mindenkinek a neki kiosztott pénzzel kellett gazdálkodnia, és megsokszoroznia azt. Ketten szorgalmasan dolgoztak a pénzzel, és jó nyereséget értek el vele. A harmadik azonban elrejtette a pénzt. Visszatérésekor az üzletember a két szorgalmas embert nagyobb felelősséggel jutalmazta. A harmadikat pedig megkérdezte, miért nem vitte legalább a bankba a pénzt, hogy kamatot kapjon. De ez az ember teljesen téves képet alkotott a főnökéről. Nem bízott benne, és azzal vádolta, hogy másokat kizsákmányol és igazságtalanul bánik velük. Nem csoda, hogy ezt az embert elbocsátották!

Jézus itt megmutatja nekünk, hogy az ő és embertársaink iránti szolgálatunk a a megfelelő beállítás mellett kell megtörténnie. Aki szeretetből és bizalomból szolgálja Istent, az Isten új világában nagy örömmel fogadják.

„Azok a zentnerek, amelyeket Krisztus egyházára bízott, elsősorban a Szentlélek ajándékai és áldásai. Ezen túlmenően ide tartoznak mindazok a világi vagy lelki területeken megnyilvánuló képességek is, amelyekkel természetünknél fogva rendelkezünk, vagy amelyeket elsajátítottunk. Mindegyiket Krisztus szolgálatában kell felhasználni.“ (Képek Isten országáról, 266–268. o.)

Az utolsó ítélet (Máté 25,31–46):

Amikor Jézus visszatér, két csoportra osztja az embereket, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobb oldalra állítja. Ezek mindazok, akik önzetlenül „szolgálták“ embertársaikat, gyakorolva a gyakorlati testvéri szeretetet. A többieket a bal oldalra állítja. Ezek mindazok, akik nem segítettek embertársaiknak, amikor azoknak segítségre volt szükségük.

Jézus a 40. versben így szól: „Amit e legkisebb testvéreim közül bármelyiknek tettetek, azt nekem tettétek.“ Jézus itt megmutatja nekünk: igazi követői teljesen természetes módon csak jót tesznek embertársaikkal. Ez már „második természetükké“ vált. Gyakran még csak nem is veszik észre!

Jézus kijelentése – miszerint ha másoknak szolgálunk, ezt megtenni érte – pozitív irányba kellene változtatnia a szolgálathoz való hozzáállásunkat, és ezáltal másokkal való kapcsolatainkat is. Képzeld el, hogy meghívhatnád Jézust vacsorára, vagy meglátogathatnád őt a kórházban vagy a börtönben! Jézus azt mondta, hogy pontosan ezt tesszük, amikor a környezetünkben élő embereknek nyújtjuk ezeket a szeretetteljes szolgálatokat. Ez egy nagyszerű lehetőség arra is, hogy Jézusnak is megmutassuk, mennyire szeretjük és tiszteljük őt! (forrás: A Biblia tanulmányozásának útmutatója, 2019 harmadik negyedéve, 100. o., „Amit a legkisebbekkel tettetek“ – augusztus 22.)

Meg kell érdemelnünk a mennyországot?

NEM!!! A kegyelem által nyerjük el az üdvösséget: „Mert kegyelemből lettetek megmentve a hit által, és ez nem tőletek származik: Isten ajándéka ez, nem a cselekedetekből, hogy senki se dicsekedhessen.“ (Efézus 2,8–9)

A szöveg egyértelműen kimondja: Isten kegyelemből megmentett minket! A mi részünk az, hogy bizalommal fogadjuk el ezt a kegyelmet. Az üdvösség tehát már megtörtént; mi megmenekültek abban a pillanatban, amikor teljes szívünkből Jézusnak szenteltük magunkat. Hit a Biblia szerint megbízni. Ha megőrizzük ezt a bizalmi kapcsolatot, akkor megmenekülünk. És a szolgálni akarásunk a megváltásunk gyümölcse, következménye.

Vegyünk ehhez még egy szövegrészt a Rómaiakhoz írt levél 8,24-ből: „Mert ugyan megmenekültünk, de csak a reményben.“ Mit jelent ez? Igaz, hogy megmenekültünk, de Isten nem láncolt magához. Bármikor elszakadhatunk ettől a köteléktől. A Biblia arról beszél, hogy Jézus visszatérése előtt a mennyben „megvizsgálják“, kinek van kapcsolata mennyei Atyjával, és kinek nincs (lásd Máté 22,1–14).

Összefoglaljuk, milyen hatása van a szolgálatnak

A Szentlélekkel teli, Krisztusnak szentelt tanítványok szolgálatuk révén örömöt és erőt nyernek, gyakorlati, szellemi és lelki képességeik fejlődnek; jellemük pedig Isten akaratának megfelelően, saját javukra pozitív irányba alakul. Az önzés lépésről lépésre elveszíti erejét. És én megmenekülök attól, hogy elhervadjak, vagy elveszítsem hitemet. Életem vonzóvá válik más emberek számára. Bennem egy másfajta, vonzó életmódot ismerhetnek fel. Ez jó alapot teremt a tanúságtételemhez: elmesélem, mit tett Jézus értem és bennem. Szolgálatom segít a másiknak, így javulás vagy megkönnyebbülés következik be nála. Örül nekem. És nő annak az esélye, hogy a címzett megnyitja a szívét az evangélium előtt. Továbbadja, és az áldás megsokszorozódik.

Most egy olyan hozzáállást szeretnénk megvizsgálni, amely az élet számos területén nagy megkönnyebbülést jelent számunkra: azt a hajlandóságot, hogy mindenben kövessük Urunkat, Jézust – és ez magában foglalja a szolgálatot, az adakozást, a segítségnyújtást és az áldást is. Istennek nem az adomány nagysága vagy a befektetett idő és erő mennyisége számít, hanem az, hogy örömmel mondunk rá igent. Ő örül annak, amit mindenki adni tud, és nem vár el tőlünk semmit, amivel nem rendelkezünk (2 Korinthus 8,12 Hfa).

Ezért minden reggel így imádkozom: „Mennyei Atyám, kérlek, tégy engem hajlandóvá arra, hogy mindenre készen álljak, amit Te akarsz.” Zsidók 13,20–21: A béke Istene … tegyen benneteket alkalmassá minden jó cselekedetre, hogy az Ő akaratát cselekedjétek, és Jézus Krisztus által teremtsen bennünk mindazt, ami Neki tetszik. … Isten gondoskodik arról, hogy ezt önként és szívesen tegyem.

Jézus volt ennek az életmódnak a legfőbb példaképe. A Biblia így említi őt: „A szeretet által szolgáljunk egymásnak.“ (Galátus 5,13)

Sajnos a tanítványok több mint három év alatt, amit Jézussal töltöttek, még nem fogták fel ezt eléggé. Még Jézus utolsó földi napjaiban is azon vitatkoztak, hogy közülük ki a legnagyobb. De szeretetében és bölcsességében Jézus nem kezdett velük vitába erről. Felvette a kötényt, és mindegyiküknek megmosta a lábát. Ezt a példát soha nem felejtették el. Ez felnyitotta a szemüket önzésükre és Jézus mély szeretetére.

Rettenetesen szégyellték magukat, és megértették, mit akart ezzel Jézus mondani!

Jézus azt akarja, hogy ezt a szimbolikus szertartást a jövőben is gyakorolják, hiszen így szólt: János 13,14–17 Hfa:

„Ha már én, a tanítótok és uratok, megmostam a lábaitokat, akkor ti is mossátok meg egymás lábát. Ezzel Példát mutattam nektek, amelyet követnetek kell. Cselekedjetek ugyanúgy! … Most már tudjátok ezt, és “Szerencsésnek mondhatjátok magatokat, ha ennek megfelelően cselekszetek.”

A lábmosás után következett az utolsó közös úrvacsorázás. Látjuk, hogy Jézus nem csupán tanítást adott tanítványainak, hanem egyúttal – az úrvacsorázás előtt – bevezette a lábmosás szimbolikus cselekedetét az egyháza számára. Aki a Szentlélekkel van betöltve, annak a lábmosás és az úrvacsoravétel soha nem válhat puszta formasággá, hanem az állandó tanítás így fog hangzani: „A szeretet által szolgáljatok egymásnak.“

Miért vannak feszültségek és viták?

Miért vannak feszültségek és viták a családokban? A háttérben vajon az a kérdés húzódik-e meg: Ki a legfontosabb? Kinek van a végső szava? Miért válnak el a házaspárok?

Talán azért, mert mindenki dönteni akar és igazát akarja? És nem tud engedni, sem bocsánatot kérni?

Lehet, hogy mi is még nem fogtuk fel a lábmosás valódi jelentését? Hiszen ez emlékeztet bennünket a keresztségünkre, amikor Jézus mindannyiunkat „lemosta“, és ezzel mindent megbocsátott, valamint kibékített minket Istennel. Ugyanígy nekünk is meg kell bocsátanunk egymásnak, és meg kell békülnünk egymással. Ennek a hajlandóságnak a jelképes gesztusaként megmossuk egymás – nem, nem a fejünket! –, hanem a lábunkat!