Hans

Négyéves koromban anyám megtanított arra, hogy higgyek Istenben és imádkozzak. Ezt a kapcsolatot a hittel soha nem vesztettem el. Mivel meg akartam ismerni a világot, később mérnöki asszisztensként jelentkeztem a tengeri hajózáshoz. Reméltem, hogy az első szilveszteremet a fedélzeten a kikötőben tölthetem. De szilveszter délutánján az ügynökség kifutásra küldött minket. Olyan sietve indultunk el, hogy egyikünk sem tudott előtte olvasnivalót beszerezni.

A kabinomban átkutattam a deszkázatot, hátha találok valami olvasnivalót. Valóban találtam egy kis fekete könyvecskét, amelyet nyilvánvalóan egy másik tengerész hagyott ott: egy Újszövetséget a zsoltárokkal együtt! Szóhoz sem jutottam, és ezt a leletet Jézus jelzésének tekintettem. Később beszereztem egy teljes Bibliát. Az lett a hűséges társam. 10 év után végleg partra szálltam, és attól kezdve hajóelektromos berendezéseket értékesítettem.

Szakmai szempontból sikeres voltam; végül a vállalatom vezetőségébe kerültem. Elkezdődött egy társasági életet élő időszak, de a Jézussal való kapcsolatom meggyengült. Aztán jött a összeomlás: elvesztettem a családomat és a házamat; hirtelen mindennek vége lett. Csak adósságok maradtak. Egy ismerősöm, aki egy evangélikus gyülekezet vezetőségének tagja volt, szerzett nekem egy helyet a marburgi kör vezetői számára szervezett zártkörű találkozón. Ez egy elkötelezett keresztényekből álló munkacsoport, akik a legkülönbözőbb szakmákból és felekezetekből származnak. Ezen a találkozón rájöttem, hogy Jézus teljes átadásomat várja tőlem. Megengedte, hogy elengedjem magam. És ezt meg is tettem. Átadtam az életemet Jézusnak.

Kicsit később egy rehabilitációs programon tanúja voltam annak, hogy a környezetemből származó emberek hogyan zaklattak egy hölgyet, és megtagadták tőle a közös sétát. Ez kihívásként hatott rám. Így ismerkedtem meg egy kecses, vonzó hölggyel. Az, hogy adventista volt, akkoriban számomra semmit sem jelentett. Kint jeges téli idő volt. Együtt sétáltunk át a ház előtti téli erdőn. Nem maradtunk ennél az egy sétánál. Szívesen beszélgettünk a Bibliáról. Megdöbbentett a területen való hatalmas tudása.

Karácsonykor elmentem a közeli falusi templomba. Ott újra találkoztam vele, és leültem mellé. A prédikáció a 103. zsoltárról szólt. A mellettem ülő hölgy sírt. Nem tudta, hogy valaha is képes lesz-e segítség nélkül járni. Imádkoztam érte. És ismét véget ért egy év. Fogalmam sem volt, mit hoz majd az új év.

Pár nappal később a rehabilitációs központból származó hölgy meghívott a gyülekezetébe, az adventista gyülekezetbe. Még soha nem hallottam a hetednapi adventistákról. Az évzáró istentisztelet a 103. zsoltárról szólt. A marburgi kör zártkörű találkozója óta még soha nem hallottam ilyen világos bibliai hirdetést. Spontán kijelentettem – hangosan és érthetően: „Itt maradok!“

Bibliai hátterű múltamnak köszönhetően mindenben egyetértettem, amit azután a prédikációkban és az imádságokon hallottam. Ezen élmény öröméből és az isteni Ige iránti tiszteletből keresztelőkészítő tanfolyamra jártam a helyi lelkésznél, majd nem sokkal később felnőttkeresztelést végeztem.