Frank

Az út, amely a gyülekezetbe vezetett, meglehetősen eseménytelen volt. Nem volt olyan hirtelen fordulat az életemben, amellyel Isten betörte volna a szívem ajtaját (tudom: ezt egyébként sem teszi). Nem volt tűzijáték, amitől – mint Pál – megvakultam volna. Az életem folyama sem változott az Iguazú-vízeséssé. Vagyis nem szenvedtem társadalmi vagy egészségügyi összeomlást. Valójában az életem teljesen normálisan zajlott – egy teljesen átlagos hitetlen voltam.

Isten lassan, lépésről lépésre felhívta a figyelmemet magára. Kitartóan elvetette a magot, és nagy türelemmel és szeretettel gondozta a növekvő hit kis palántáját. Évekbe telt, mire meghoztam a keresztelésről szóló döntést.

Ez az út vezetett a szakmai pályám kezdetéhez. Lipcsében energetikát tanultam, a diplomamunkámat pedig Münchenben írtam. Valójában azt terveztem, hogy utána ott is maradok. Így a müncheni térségben három repüléstechnikai vállalatnál jelentkeztem. Választ azonban nem kaptam. Ekkor egy barátom felhívta a figyelmemet egy Allgäu-i vállalatra. Így oda is elküldtem egy pályázatot. Alig másfél hét alatt már megkaptam a munkaszerződést. Miután elfogadtam az ajánlatot, megérkeztek az ajánlatok azoktól a müncheni cégektől is, amelyekhez eredetileg jelentkeztem. De a döntésem már megszületett. A mai kollégáim csodálkoznak, milyen gyorsan kaptam szerződést. A jelenlegi munkaadómnál ez állítólag nagyon szokatlan.

Akkor, 2001 tavaszán, még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Ma azonban már tudom, hogy Isten ezzel egy kicsit előkészítette az utat, hogy találkozhassunk. Valószínűleg azt akarta, hogy eljussak az Allgäu eldugott vidékére, hogy nyugodtan elmélkedhessek.

Az adventista gyülekezet helyiségeibe egy szórólap miatt tettem meg az első lépést, amely egy bibliai előadást hirdetett. Az adventista gyülekezet, amely akkoriban éppen alakulóban volt, még nem rendelkezett padlóburkolattal. Ezért a szervezők fontolgatták, hogy nem kellene-e lemondaniuk az előadást. Amikor azon a péntek estén két barátommal, Markus-szal és Lukas-szal – akik mindketten katolikusok voltak – beléptem a gyülekezetbe, egyáltalán nem tűnt fel nekem a helyiségek állapota. Csak az érdekelte, amit az előadó mondott. És amit mondott, az a barátaim szemszögéből is helyes volt. Így kezdtem el bibliaórákat látogatni. Mindent nagyon alaposan megvizsgáltam. Ami a leginkább lelkesített, az a Jézus Krisztus általi, hitből fakadó megigazulás volt. De még két évbe telt, mire belevágtam, és tudatosan elindultam az Istennel való utamon.

Azóta egyre jobban megismerhetem Istent az Ő Igéje, valamint a tapasztalataim és felismeréseim révén. Kíváncsi vagyok, hová vezet még ez az út. A legnagyobb része még fátyol mögött rejtőzik. De életem végén biztosan visszatekintve fogok az olykor köves útra. És akkor biztosan rájövök majd, hogy nem is kívánhattam volna más utat. Mert Isten végig kísért majd az utamon.