Horst

1958-ban anyám odaadta nekem a könyvet Az érettség felé vezető út Ellen White szeretettel tette a konfirmációs asztalra. Sajnos a könyv akkoriban még nem aratott a várt sikert. Félretettem. Az volt az az idő, amikor az „igazi“ fiúk inkább kalandregényeket cseréltek egymás között.

De a szülői házból kapott tanács, hogy keressem Istent, egész életemben kísért. Hiszen családként imádsággal mindig is sikerült leküzdenünk a nehézségeinket: a szudétavidékről való menekülést, az ateista nevelést a NDK-ban, valamint a háború miatti családi szétválasztást és a későbbi újraegyesülést. Így én is megpróbáltam Istenhez ragaszkodni – például a CVJM (Keresztény Ifjúsági Egyesület) tagságán keresztül.

A kasseli munkaügyi hivatalban végzett pályaorientációs tanácsadó képzésemnek köszönhetően folyamatosan kapcsolatba kerültem emberekkel.

De minél jobban beleláttam az élet viszontagságaiba, annál több kérdés merült fel bennem. Ezek még inkább felerősödtek, amikor a haditengerészetnél töltött katonai szolgálatom során szembesültem az élet kemény valóságával.

Később egy ügyben — addigra már áthelyeztek a darmstadti munkaügyi hivatalba — tájékoztatást kellett adnom egy ügyfélnek egy távoktatási intézményről. Egy címjegyzékben megtaláltam a címet. Ugyanakkor azonban egy számomra személyesen is érdekes információra bukkantam: bibliai távoktatás, „A Remény Hangja“, Darmstadt. Úgy döntöttem, hogy részt veszek benne. Így hát pályaorientációs tanácsadóként magamnak adtam egy jó tanácsot. Vagy talán angyalok is közrejátszottak? Két éven át tartó bibliai levelezés alakult ki, amelyet azonban emlékeztető levelek tartottak életben: „Eichler úr, kérem, folytassa!“ Ez jó alapot jelentett a hitemhez.

1973/74-ben Isten nyilvánvalóan komolyan foglalkozott velem. Abban az időben egy fájdalmas műtéten kellett átesnem, és hónapokig szüneteltetnem kellett a munkámat. Ehhez még gyötrő kérdések is társultak egy kedves, elhunyt emberrel kapcsolatban, mégpedig a nagymamámmal. Ő a háború alatt menekülés közben a hátán vitt engem. Tényleg a purgatóriumban szenved most, ahogyan azt a pap a sírnál mondta nekünk? A Bibliai Levelező Tanfolyam kiváló utógondozásának köszönhetően ebben az időszakban meghívást kaptam egy, az aktuális prófétai kérdéseket tárgyaló evangelizációs rendezvényre. Többek között a Közel-Keletről szóltak. Az előadások érdekesek voltak. Ezért szívesen beleegyeztem a előadóval tartott, azt követő bibliaórákba. Az első beszélgetés tisztázta a halál kérdését és azt, hogy mi jön utána. Bíztam abban, hogy az ítéletkor is jó Istenünk van.

Egy későbbi, Kurt Hasel vezetésével zajló hosszú távú evangelizációs program során Isten tovább építette hitem alapjait. A 80 esti foglalkozásból a legtöbbet meglátogattam. Egy átadási beszélgetés során könnyek között eldobtam magamból az ezoterika és a téves életmód minden terhét. Ez volt a boldog újjászületés napja, amelynek mottója így szólt: „Élek, és ti is éljetek!“ (Jn 14,19) Később, a Marienhöhe-i prédikátorképzés során újra találkoztam a konfirmációs könyvemmel. Ez a pedagógia órán történt. Ha korábban elolvastam volna, valószínűleg megkímélhettem volna magam az életem számos kanyarulatától. Szerencsére van egy türelmes Istenünk.