Anja

19 évesen jöttem Németországba, hogy pénzt keressek. Röviddel azelőtt, hogy 27 évesen visszatértem Lengyelországba, megházasodtam. A férjem Törökországból származott. Lengyelországban az apámnál laktunk. Három évvel később megszületett a fiam. Most rengeteg munka várt rám, mert több férfit is el kellett látnom – apám, a férjem és a fiunk mellett a bátyámat is a fiával együtt. Mindannyian nálunk laktak. De ez számunkra nem volt olyan szokatlan: katolikusok voltunk, és mindig nagyon vendégszeretőek.

Sajnos a házasságom néhány év után tönkrement. Egy nap a fehéroroszországi nagynéném látogatóba jött hozzánk. Megismerkedett a Bibliával, és adventista lett. Erős küldetéstudata volt, és gyakran meghívott, hogy imádkozzak vele együtt. Nem akartam „nemet“ mondani, bár viselkedését kissé tolakodónak és túlzónak találtam. Kérdezés nélkül egy nap egy könyvterjesztővel a nyomában felbukkant nálunk otthon. Ezt egyáltalán nem tartottam jónak, de jó arcot vágtam a rossz helyzetben. Na jó, ha már egyszer ott volt – gondoltam –, akkor talán ő is megválaszolhatja azokat a kérdéseket, amelyekre eddig nem kaptam választ. Talán ő többet tud, mint a mi falunk katolikus papja. Különösen az érdekelt, hogy mi a helyzet a halállal és a pokollal. Emellett azt is tudni akartam, mi az élet értelme. Mert azt még nem találtam meg.

A könyvhirdető így szólt: „Mielőtt nekilátnánk a kérdések megválaszolásának, imádkozzunk, majd olvassunk a Bibliából. Isten akkor megadja nekünk a helyes válaszokat.“ Ami a következő bibliai tanulmányozás során leginkább lenyűgözött: egyetlen kérdésre sem válaszolt saját maga. Minden válasz olyan világosan és meggyőzően a Bibliából származott. Szkeptikus voltam, és megkérdeztem, hogy ez ugyanaz a Biblia-e, mint a katolikus. Ő igennel válaszolt. Ez számomra fontos volt, mert akkorra már elfogadtam a Bibliát tekintélyként.

Minél többet olvastunk belőle, annál erősebb lett bennem a meggyőződés, hogy ez az igazság. Ez a mai napig így maradt. Ennek következtében nem tudtam abbahagyni a Biblia olvasását. Napközben, sőt munka közben is fejhallgatón keresztül hallgattam bibliai előadásokat. Most már én voltam az, aki a környezetemben élők számára biztosan túlságosan is misszionáriusnak tűnhettem.

Amikor nem sokkal később visszatértem Németországba, elmondtam a háziúrnak, hogy szombaton nem tudom kitakarítani a lépcsőházat, de a hét bármely más napján szívesen megteszem. Egyáltalán nem lepődött meg, hiszen a fölöttem lévő lakásban egy olyan család lakott, akik az adventista gyülekezetbe jártak. A háziúr azonnal bemutatott a hölgynek. Már a következő szombaton részt vettem az istentiszteleten Ludwigshafenben. A hölgy testvérétől megtudtam, hogy a mannheimi gyülekezetben is volt néhány lengyel adventista. Így gyorsan beilleszkedtem, továbbra is bibliaórákat kaptam, és alig vártam, hogy megkereszteljenek. Ez azonban nem volt olyan egyszerű. Ugyanis nem tudok úszni, és attól is féltem, hogy a fejemet a víz alá kell tartanom. De meg akartam keresztelkedni. Így előtte otthon, a kádban gyakoroltam a merülést. Végül 2003. december 7-én megkeresztelkedtem.