Katharina

Öt éves koromban a családom Kazahsztánból Németországba költözött. 22 évesen fejeztem be az egyetemet. Bár evangélikus voltam, Jézusnak nem volt helye az életemben. Tarot-kártyákkal foglalkoztam, és szívesen jártam diszkóba. A jövőmet Isten nélkül terveztem. Az interneten ismerkedtem meg egy férfival. Moszkvában élt, és az orosz titkosszolgálatnak dolgozott. Feleségül akartam menni hozzá, és Moszkvába költözni.

Az iránta érzett szerelmem mintha kárpótlás lett volna a meglehetősen szomorú életemért. Vlagyimir miatt azonban a helyzet még rosszabbá vált. Egy nap Vlagyimir olyat tett, ami a titkosszolgálatnál általában a halált jelentette volna. Ezért Oroszországból kellett menekülnie. Az életében bekövetkezett változások miatt azonban teljesen elvesztette az életkedvét. Egy ittas vezetés közbeni öngyilkossági kísérlet után súlyosan megsérülve túlélte. Kétségbeesett voltam. De akkor olyan érzésem támadt, mintha egy hang azt mondaná nekem: „Kérj segítséget Istentől!“ „Isten?“, kérdeztem magamtól. Így imádkoztam: „Istenem, segíts nekem, ha létezel. Már nem bírom tovább. Nem akarok tovább élni, ha Vlagyimir meghal.“ Az ima után úgy éreztem, mintha valami hatalmas és szent dolog töltené be a szobámat. A szívem mélyén megértettem, hogy éppen valami jelentős és ünnepélyes dolog történt: átadtam az életemet Istennek.

Ezt követően meglátogattak a Jehova tanúi. Nekik kiöntöttem a szívemet. Az egyik nő elmagyarázta nekem, hogy a Sátán a felelős a szerencsétlenségemért és a depressziómért, mert a tarot-kártyák segítségével igénybe veszem a segítségét a jövő megjóslásához. Elmagyarázta, hogy a Sátán jótékonyságnak álcázza magát, és „segítségét“ inga, kártyavetés és szellemidézés formájában kínálja az embereknek. Így kerülnek az ő hatalmába, és ezért drága árat kell fizetniük. Bűnbánattal állapítottam meg, hogy hét éven át kértem tanácsot a Sátántól. Most már értelmet nyert, hogy ennyi éven át üldözött a szerencsétlenség. Ezt követően Isten rövid időn belül kétszer is megszólított: először apám egyik baptista barátján keresztül, majd egy televíziós prédikációban. Mindez mélyen megérintett. Aztán értesítést kaptam, hogy Vlagyimir állapota javult. Légzése és mozgása ugyan továbbra is korlátozott marad, de élete már nincs veszélyben.

Rendkívül boldog voltam, és elmeséltem Vlagyimirnek az imámat. Ő azonban hallgatott. Aztán gyomorgyulladás miatt kórházba kellett mennem. Amikor beléptem a szobámba, egy Kasa nevű, szimpatikus fiatal nő mosolygott rám. Épp vakbélműtéten esett át. Vele azonnal jól kijöttem. Elmesélte, hogy adventista, és a férje, Bernd, az adventista gyülekezet lelkésze. Kezdetben egyáltalán nem tetszett a barátságos modora és az, hogy megpróbált beszélgetésbe elegyedni velem. Bernd ajánlatát, hogy hívjam fel, ha hitbeli kérdéseim vannak, belsőleg elutasítottam. Ahogy később megtudtam, Bernd és Kasa azután imádkoztak értem. Később újra felvettem velük a kapcsolatot, és elmentem az istentiszteletre is. Ami ott meglepett, az az emberek barátságossága volt. Úgy döntöttem, hogy többet szeretnék megtudni a hitről, és elfogadtam Bernd bibliaórákra szóló ajánlatát. A következő hónapokban megismertem és megszerettem Jézus Krisztust, mint Megváltómat. Ő megszabadított az okkultizmustól, a depressziótól és egy boldogtalan szerelemtől. Isten új emberré tett engem. Ezt a megújulást 2009. április 4-én a keresztségemmel pecsételtem meg.