Norbert
12 évesen alkoholfüggő lettem. Ez egyáltalán nem volt semmi különös. Vidéken nőttem fel, Krefeld közelében. A betakarítás idején mindig sört ittunk. Nekünk, gyerekeknek ez a felnőttség jelképe volt. Ráadásul így nem voltam annyira félénk. 15 évesen már súlyosan függő voltam, 21 évesen az utcán éltem. Delíriumban kerültem kórházba. Ezt követően egymást követték a méregtelenítő kúrák. 1981-ben végre leszoktam. Most először meg kellett tanulnom felelősséget vállalni. Eddig mindig mások cselekedtek helyettem. Hiszen részeg voltam.
Négy év elteltével — akkoriban éppen Baden-Württembergbe költöztem, mert ott találtam munkát gépészszerelőként — egyfajta ürességet éreztem magamban. Az Anonim Alkoholistáknál (AA) megismerkedtem valakivel, aki később jó barátom lett. Ő hívő ember volt, és azt mondta nekem: „Van egy Isten, és ő szereti az olyan embereket, mint te.“ Ő volt az is, aki nekem ajándékozta az első Bibliámat. Bár olvastam benne, mert azt hittem, valahogy segítséget találok benne, de semmit sem értettem belőle. Egy nap megkértem egy papot, hogy magyarázza el nekem a kapernaumi százados történetét. „Ha elgondolkodik rajta, magától is rájön majd“ – mondta csak, és ott hagyott állni.
Ekkor hevesen imádkoztam Istenhez: „Ha létezel, akkor küldj nekem valakit, aki elmagyarázza ezt nekem.“ Tudtam, hogy Isten segítsége nélkül nem tudok leszokni az ivásról. Három hónappal később megismerkedtem Angelikával. Meghívtam, hogy a következő szombaton jöjjön velem a szokásos heti piacra. De ő nem akart. Ehelyett ő hívott meg engem az istentiszteletre. Hiszen adventista volt. Még mindig emlékszem, amikor akkor először jártam a gyülekezetben – és rettenetesen bűzlöttem a cigarettától. De valahogy úgy éreztem, mintha hazatértem volna – mint az elveszett fiú. Tudtam: rendben van, hogy itt vagyok – függetlenül attól, mi van mögöttem.
A gyülekezetben sokan voltak, akik angyali türelemmel válaszoltak a Bibliával kapcsolatos számtalan kérdésemre. Senki sem mondta: „Hagyj békén!“ Különösen a szombatiskolai órák segítettek nekem nagyon. Ez 1991/92-ben volt. Egy évvel később végre sikerült leszoknom a dohányzásról. Valahányszor éreztem a késztetést, hogy újra rágyújtsak, imádkoztam: „Uram, kérlek, adj erőt, hogy ne kelljen többé dohányoznom.‚ És minden alkalommal valóban megadta nekem ezt az erőt.
Ezt követően bibliaórákon vettem részt. Nehéz időszak volt. Még mindig emlékszem, hogyan térdeltem le vele és Angelikával — időközben összeházasodtunk — a nappalink padlóján, és hogyan könyörögtem Istennek: „Uram, fogadj el engem!‚ Ezt követően felálltam, és tudtam: mostantól jobb lesz. 1994-ben elhatároztam, hogy megkeresztelkedem. Két évvel később felkértek minket, a feleségemet és engem, hogy az esslingeni rendőrség adminisztrációs munkám mellett vegyünk részt a közösség függőségi programjában. És ezt már 11 éve csináljuk. Isten kegyes volt hozzám. Meghallgatta imáimat, elküldte hozzám a feleségemet, és elvezetett a gyülekezetébe.
